Személyes felelősség a történelmünk során

 

A képviselők felelősségrevonása a történelem során fontos szerepet játszott

a jogállamiság és a demokrácia fenntartásában. A középkorban és a kora újkorban a képviselőknek esküt kellett tenniük, hogy hűek lesznek az országhoz és annak törvényeihez, és hogy a nép javára fogják gyakorolni tisztségüket1. Ha egy képviselő megszegte ezt az esküt, súlyos következményekkel járhatott, beleértve a közjogi hivatal elvesztését.

Az országgyűlési képviselők egyötöde indítványozhatja az Alaptörvényt vagy tisztsége gyakorlásával összefüggésben valamely törvényt szándékosan megsértő, illetve a szándékos bűncselekményt elkövető köztársasági elnökkel szemben a tisztségtől való megfosztást.

Ezek a felelősségek biztosították, hogy a képviselők és a királyok egyaránt elkötelezettek legyenek az ország és a közös hasznának előmozdítása iránt. Ez a felelősségvállalás hozzájárult a jogállamiság fenntartásához és a közjogi tisztségviselők elszámoltathatóságához.

 

A Szent Korona országaiban a képviselők felelősségrevonása több szempontból is fontos volt:

Állami felelősség: A képviselőknek felelősséget kellett vállalniuk az állam és a Szent Korona közös hasznának előmozdításáért. Egy 1386. évi törvényben a rendek kijelentették: „… az állam javát és az ország, valamint a szent korona közös hasznát tartjuk szem előtt s még ha a királyi felség akarna is ellene tenni, ellenszegülünk neki…”.

Tanácsi felelősség: A királyi tanács tagjai esküt tettek, hogy a tanácsadásban nemcsak a királyi felség vagy a maguk vagy övéik hasznát fogják keresni, hanem az ország és a királyi szent korona közös hasznát.

Királyi felelősség: A királyok is megígérték, hogy a Szent Korona előnyét és az országlakók hasznát őszinte érzelmekkel szem előtt tartva a korona dicsőségének emelésére fognak törekedni.

Ezek a felelősségek biztosították, hogy a képviselők és a királyok egyaránt elkötelezettek legyenek az ország és a Szent Korona közös hasznának előmozdítása iránt. Ez a felelősségvállalás hozzájárult a Szent Korona országainak stabilitásához és fejlődéséhez.

 

A “négyelés” kifejezés

a középkori büntetőjogban használt kifejezés, amely a legsúlyosabb büntetési formát jelölte. A négyelés, vagyis a test négyfelé darabolása, a legsúlyosabb bűncselekmények, például a nagyarányú hazaárulás büntetéseként alkalmazták.

Ez a büntetési forma a középkorban volt jellemző, és a modern büntetőjogban már nem alkalmazzák. A négyelés célja a társadalom elrettentése volt, hogy hasonló bűncselekményeket ne kövessenek el.

Azonban fontos megjegyezni, hogy a modern büntetőjogban az ilyen típusú büntetések már nem elfogadhatóak, és a büntetéseknek arányosnak és humánusnak kell lennie. A büntetőjog célja ma már nem csak a büntetés, hanem a megelőzés és a reszocializáció is.

 

A teljes vagyonelkobzás

a büntetőjogban alkalmazott intézkedés, amelynek célja a bűncselekmény elkövetéséből eredő vagyon elvonása az állam javára. Nem büntetésről (pénzbüntetésről) van szó, hanem arról az elvről, hogy bűncselekmény elkövetése útján senki se gazdagodjon.

A vagyonelkobzás célja a bűncselekmény elkövetése előtti vagyoni viszonyok helyreállítása. A vagyonelkobzás alkalmazása, illetve mértéke nem veszélyeztetheti vagy korlátozhatja a sértett vagyoni kárának gyors és – lehetőség szerinti – teljes megtérítését.

Ha a bűncselekményt többen követték el, a vagyonelkobzás nem rendelhető el és nem hajtható végre egyetemlegesen. A törvény nem teszi lehetővé, hogy ugyanarra a vagyonra (vagyonrészre, vagyontárgyra, pénzösszegre) több elkövetővel szemben egyetemlegesen rendeljenek el vagyonelkobzást, illetve az egyik elkövető egyetemlegesen feleljen a másik elkövető vagyonelkobzással elvont vagyonáért.

 Ez a büntetőjogi intézkedés a középkorban is létezett. Szent László király törvénye is előírta, hogy a felakasztott tolvajnak "minden vagyona vesszen utána". A modern büntetőjogban azonban már nem alkalmazzák ezt a büntetési formát.